Text: Ézs 40,28-31

Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az Úr, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi.  Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak.  De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.

Nagy erő mutatkozik ezekben a bibliai versekben, mintha Isten maga lenne az erő, mely biztosítja a világ rendjét. Ézsaiás próféta Istent örökkévalónak nevezi, a próféta így szeretné az emberek tudtára adni, hogy az Örökkévaló, az Isten mélyen az ember szívében gyökerezik, talán még akkor is, mikor ezt a tényt, ezt az állapotot sokan nem értik, érzik. Isten soha nem változik, ő az, aki mindig az marad, csak talán mi változunk emberek.  Törékenyek, halandók, Istenhez képest apró, kis porszemek, de mégis van, ebben a folyton változó világban állandó, ő nem fárad, nem lankad, nem fárad bele a jó cselekedetekbe, a gondviselésbe.   

Ez a bibliai rész arra az isteni erőre vonatkozik, mely az emberben lakik, arra a mozgató erőre, mely bennünk van. Ez az isteni erő, talán egy szikra az emberi lélekben, valami megfoghatatlan húzó erő, mely hajt, mely segít elindulni, segít bátornak lenni. A héber írók gyakran az erőt cserélnek, kifejezést használják, annak jelölésére, hogy új erőt nyer az ember. A próféta tehát azt mutatja meg, hogy az istenfélő, aki Istenbe veti a bizalmát, nem lesz híján az erőnek. Ebben a feje tetejére állt világban, szüksége van az embernek arra, hogy valahonnan erőt kapjon. Az az értékrend, mellyel eddig is élte életét megmaradjon. Kell az a hely, az a csend, az az isteni erő, ahová vissza-vissza kell térni, Hozzá. Olyan mintegy baráttal lenni, akit olykor-olykor megváratunk, elfelejtünk találkozni vele, akinek azt mondjuk, hamarosan jövök, de jóval később jut eszünkbe ígéretünk, de ő ugyan ott vár ránk, vár bennünket, ahol az élet-úton elhagytuk, annál az életeseménynél, tragédiánál, annál a boldog pillanatnál.  Ott vár szelíden és türelmesen, ameddig mi visszafordulunk, megtaláljuk, s onnan megyünk tovább ketten. Ámen.