Text: ApCsel 22,3-16 A jeruzsálemi templomban Pál így beszélt a néphez: Zsidó ember vagyok, a ciliciai Tarzusban születtem, de ebben a városban nevelkedtem, s Gámáliel lábánál az atyai törvény szigorú megtartására tanítottak. A Törvény megtartásában buzgólkodtam, miként most ti is mindannyian. Halálra üldöztem azokat, akik ezt az (új) utat követték, férfiakat és nőket kötöztem meg és vetettem börtönbe. A főpap és a vének tanácsa tanúsíthatja mindezt. Megbízólevelet is kaptam tőlük, és azzal mentem el Damaszkuszba a testvérekhez, hogy bilincsbe verve Jeruzsálembe hurcoljam őket és elnyerjék büntetésüket.
Történt pedig, hogy útközben, amikor Damaszkuszhoz közeledtem, déltájban, hirtelen nagy mennyei fényesség vett körül. A földre zuhantam, majd egy hangot hallottam, amely így szólt hozzám: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?”
Erre én megkérdeztem: „Ki vagy te, Uram?” Ő azt mondta nekem: „Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl.” Akik velem voltak, látták ugyan a fényt, de nem hallották annak hangját, aki hozzám szólt.
Megkérdeztem: „Mit tegyek, Uram?” Az Úr akkor azt mondta nekem: „Kelj föl és menj be Damaszkuszba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.” Mivel azonban a ragyogó fényesség miatt elvesztettem látásomat, kísérőim kézen fogva vezettek, és így értem be Damaszkuszba. Egy bizonyos Ananiás nevű, Törvényt tisztelő férfi, akiről az ottani zsidók mind jó véleménnyel voltak, fölkeresett, és elém állva azt mondta nekem: „Saul testvér, nézz rám!” És én abban a pillanatban visszanyertem látásomat. Ő meg folytatta: „Atyáink Istene eleve arra rendelt téged, hogy megismerd az ő akaratát, meglásd az Igazat, az ő küldöttjét, és halld meg ajkának igéit, mert minden ember előtt tanúskodnod kell arról, amit láttál és hallottál. Most pedig ne késlekedjél! Kelj fel, keresztelkedjél meg, és segítségül híva az ő nevét, mosd le bűneidet!”

A mai imagondolat kulcsszava a buzgolkodás. Pál apostol egyik legmélyebb jellemvonásárol van szó, vagyis arról, hogy ő minden élethelyzetében, szerepében buzgó. A jellem és a vallásosság elválaszthatatlanok. Amikor hithű zsidóként, vagy művelt farizeusként él és tevékenykedik, akkor is buzgó. Nem csak úgy üldözgeti a keresztényeket, hanem buzgósággal. Miután megtér, kereszténnyé válik, akkor is buzgó. Elkötelezett, vagy elfogult. Ez a buzgóság egyik alapvető jellembeli vonása.
Vannak emberek a környezetemben, akik buzgók. Nagyon elkötelezettek. Minden elkötelezettek. Irigylem sokszor őket, mert én nem tudok annyira elkötelezett lenni, hogy saját elveimnek lekötelezettjévé váljak. A buzgóság aztán szokássá is válik, élegyakorlattá, ritmusukká. Nagy intenzitással élnek, nehéz elvekről beszélgetni, és még nehezebb kompromisszumot találni.
Amikor Isten melletti elköteleződésről beszélünk, akkor nagyon fontosak a jellembeli vonásaink. Ezt akkor látod meg, amikor eszel, ahogy eszel. Amikor és ahogy beszélsz. Vagy meghallgatsz valakit. Vagy gombászol. Kapkodsz, gyorsan, mindent magadnak, vagy nyugodtan szétnézel közben, hogy ne fáradj el, és ne csalódj.
Az elköteleződéshez nagyon sok erő kell, de isten nem kér erőm feletti elköteleződést. Az Istennel való járás nem fárasztó erőlködés. Azt hiszem, hogy nem is elvi kérdés, hanem a jellemhez van köze.