Szejkefürdői Unitárius Találkozó
- Moldován-Szeredai Noémi
MEGHÍVÓ
Egyházunk tagjait és minden érdeklődőt szeretettel várunk a 2017. augusztus 12-én sorra kerülő Szejkefürdői Unitárius Találkozóra.
Ebben az évben, a Reformáció 500. évfordulóján, a találkozó szervezői a Magyar Unitárius Egyház Képviselő Tanácsa, a Székelyudvarhelyi 1.sz. Unitárius Egyházközség, valamint a Magyarországi Egyházkerület és a Küküllői Unitárius Egyházkör.
A Szejkefürdői Unitárius Találkozó egy a 19. században már feljegyzett unitárius vallásos találkozóban gyökerezik. A Kis- és a Nagy-Homoródmente unitárius egyházközségeiből, az aratás és a csépelés utáni időszakban, augusztus hónap utolsó vasárnapján, felmentek az emberek Homoródfürdőre, ahol a források mellett istentiszteletet tartottak, majd mulattak. Erdély másodszori elcsatolását követő években még élt ez a hagyomány, ám a kommunista diktatúra idején szünetelt. E vallásos hagyomány újjáélesztésére és egyetemes szintre való emelésére 1999-ben került sor.
A 2017-es Szejkefürdői Unitárius Találkozó programja a következő
Megnyitó, huszárok zászló-átadása
Üdvözlő beszédek
Kelemen Szabolcs, a házigazda egyházközség beszolgáló lelkésze
Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke
Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese
Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere
Istentisztelet
Kászoni Kövendi József, a Magyar Unitárius Egyház püspöki helynöke
Orbán Gyöngyvér, a házigazda egyházközség énekvezére
Úrvacsora
Szentgyörgyi Sándor, a Küküllői Unitárius Egyházkör esperese
Jenei Ildikó, dicsőszentmártoni énekvezér
Orbán Balázs sírjának koszorúzása
Szalóczy Pál, budapesti színművész
Kulturális műsor
A dicsőszentmártoni Kökényes Néptáncegyüttes Kisküküllő menti népdalok és néptáncokat ad elő
Előadások
Fülöp Dezső Alpár, ádámosi lelkész - A küküllői egyházkör egyházközségei
Kriza János, miskolci lelkész - A magyarországi egyházkerület egyházközségei
Az úrvacsora a Küküllői Unitárius Egyházkör és a Magyarországi Egyházkerület adománya.
A találkozó ideje alatt gyermek- és ifjúsági sátor működik.
Tisztelettel kérjük a résztvevőket a következőkre:
● hozzák magukkal egyházközségi zászlójukat és/vagy névtáblájukat. Kérjük a zászló/tábla vivőket, hogy - lehetőség szerint- öltözzenek népviseletbe.
● hozzanak magukkal énekeskönyvet
● hozzanak magukkal pokrócot és esőernyőt
● amennyiben koszorút szeretnének elhelyezni Orbán Balázs sírján, tudassák szándékukat a szervezőkkel
●
Tudnivalók:
● a találkozó helyszínén egyházi kiadványok vásárolhatók
● a társszervező egyházközségek nőegyletei az általuk készített népművészeti cikkeket eladásra kínálják
● a találkozó helyszínén étel és ital kapható
● a parkolásnál kérjék a helyi rendőrök és a szervezők segítségét
● Székelyudvarhelyről Szejkefürdőre autóbuszok indulnak három időpontban 9,30-kor, 10-kor, 10,30-kor. Mindhárom alkalommal a Patkóban és a Septimia előtti megállóban van lehetőség a fölszállásra. Visszaindulás 16,30-kor, 17-kor és 17, 15-kor.
Egyházközségeink előljáróit tisztelettel kérjük arra, hogy szorgalmazzák és támogassák a találkozón való részvételt.
Isten áldása legyen életükön, atyafiságos tisztelettel
Kolozsvár
2017. július 31.
Bálint Benczédi Ferenc , püspök Székely Kinga Réka, hitéleti és missziói előadó-tanácsos
Friss hírek
-
Telefonos lelkisegély szolgálat
2020-10-30
Kedves gyülekezeti tagok, szeretettel várjuk hívásaikat, érdeklődésüket!
-
Istentisztelet-Facebook Live
2020-10-28
-
Kórus
2020-01-22
Kedves kórustagok,
minden szerdán 18 órakor találkozunk az ifjúsági teremben.
Várjuk szeretettel azokat is, akik most csatlakoznának.